A hangszeres játék pszichológiája 7. rész

4. fejezet

A gyakorlásról

 

A gyakorlás egész embert kíván

Itt elérkezettnek látom az időt, hogy most egy kicsit a gyakorlás testi oldaláról is írjak. Úgy gondolom, hogy - főleg a fúvós hangszerjátéknál - , az erős fizikai igénybevétel miatt is (akárcsak a sportolásnál), szükségünk van elménk és testünk jó teljesítményére. Ha nincs kedvünk, fáradtak, betegek, vagy szórakozottak vagyunk, hajlamosak vagyunk “kényelmesen” gyakorolgatni, csak úgy “letudni a dolgot”, holott éppen arra kellene törekednünk, hogy (akárcsak a sportolók) átlépjük saját eddigi határainkat, és egyre gyorsabbak, ügyesebbek és kitartóbbak legyünk, ezenfelül mondandónkat egyre kifejezőbben tudjuk hangszerünk által tolmácsolni. Egyébként pedig az élet minden területén arra kellene törekednünk, hogy teljes valónkkal megéljük a pillanatot. Miért pont a gyakorlás lenne ez alól kivétel?

Ha nincs hozzá kedvünk…

Akkor a gyakorlás is csak egy kötelező feladat, ugyanúgy, mint mondjuk port törölni, vagy feladni a csekkeket. Ne alacsonyítsuk le erre a szintre! Igazán méltatlan hozzáállás ez egy olyen kreatív munkához, mint a zenélés. Különben is, ha így állunk neki, utálni fogjuk! Ennek alkotó munkának kell lennie, örömmel kell elvégeznünk, így lesznek igazán jó ötleteink. A zenélés nem lehet kötelező, azt mi kell, hogy válasszuk! Nem igazán tudom osztani egy idős szakmabeli jótanácsát, mely így hangzik: “Egy jó zenésznek három dologra van szüksége, ezek pedig a következők: gyakorolni, gyakoroli, gyakorolni!”. Szerintem ez a mondat több szempontból is sántít. Mondjuk rögtön hozzátenném, hogy elkellhet még ész meg fül is, nameg egy nagy kalap önkritika. Ezenkívül talán nem vagyok egyedül azzal, hogy nem szeretem a kötelező dolgokat, így a gyakorlást se, ha “muszájból” van. Persze, nyilvánvalóan rengeteg gyakorlás szükséges, mire egy emberből jó hangszeres válik, de ez a mondat azt sugalja, hogy ha esik, ha fúj, ha tetszik, ha nem, akkor is, mindig csak “gyakorolni, gyakorolni” kell, minimum 25 órát a 24-ből, mert csak így érhetjük el a célunkat! Ha lehetek őszinte, nekem erről a “jótanácsról” a hasmenés jut eszembe. Amikor jön a hasmenés, akkor se nagyon van más választásunk, minthogy bizonyos időt eltöltsünk azon a bizonyos helyen. Akinek nincs kedve valamihez, annak sokkal inkább meg kell feszülnie a feladathoz és nem biztos, hogy az eredmény kielégítő lesz. Ha valamit erőltetünk, gyakran többet ártunk vele, mint használunk. “Többet ésszel, mint erővel!”- mondja a kitűnő magyar mondás. Lefordítva: nem a mennyiségi, hanem inkább a minőségi gyakorlást kellene előnyben részesítenünk. Így nagyobb kedvünk lesz nekilátni és több örömöt lelhetünk a hangszerünkkel való munkában.

 

Ha éppen fáradtak vagyunk…

Ilyen esetben legjobb, ha hazamegyünk aludni (esetleg relaxálhatunk pár percig).

Hogyan is tehetnénk bármit, ha nincs hozzá energiánk? A zseblámpa sem fog vakítóan világítani, ha gyönge benne az elem. Energiánk növelése érdekében haraphatunk is valamit, persze valami energiadús nassolnivalót. Ez lehet minden olyan étel, aminek magas fehérje és alacsony szénhidrátttartalma van. Óvakodjunk a pénztárak mellett kihejezett csalogató csokiszeletektől és kerüljük a sok finomított cukrot tartalmazó ételeket. Ezek valóban gyors energiatöbbletet adnak, de ez nem lesz tartós, mert a hirtelen a vérbe áramló inzulin hatására a vércukorszint hamar leesik, és ez (nagymennyiségű kalóriával párosulva) csak fokozza bágyadtság érzetünket. A magas fehérjetartalmú táplálék ellenben tartós energiaszintet biztosít. Lassan szívódik fel, ezért a vércukor szintje optimális marad. Az alacsony kalóriatartalom pedig megakadályozza, hogy az autonóm idegrendszer vegetatív része eltompuljon, és az ember elálmosodjék. És persze nem utolsó sorban, ha így nassolunk, nem fogjuk úgy érezni, hogy majd’ szétszakadunk, így a fúvós hangszerekhez nélkülözhetetlen rekesztámasz is könnyebben működik, és a hasunkban nem lekvárosbukta foglalja majd a levegő helyét. Sose együnk túl sokat, ha még dolgozni szeretnénk utána! Az étel természetes nyugtatószer, egyszerre túl sok belőle bágyadtá teszi, elálmosítja az embert.

A gyakorlás teljes odafigyelést, egész valónkat, igényli

Ha épp nem tudjuk szívvel lélekkel tenni, inkább bele se kezdjünk. Ugyanúgy, mint egy randevún. Amikor kedvesünkkel vagyunk, igyekszünk minden figyelmünket neki szentelni. Mindig furcsán néztem azokra, akik gyakorlásukat párpercenként megszakítván például egész „telefonkörutakat” bonyolítottak. Én kifejezetten utálom, ha gyakorlás közben zavarnak. Kizökkent. Ilyenkor gyorsan lerázom az illetőt, mert olyan rossz érzés, hogy félbe kellett szakítanom a munkámat, mint amikor a kedvenc sorozatom legjobb részénél lesz áramszünet… Bár a nők egyszerre többfelé is tudnak figyelni, nem javaslom, hogy eme képességüket gyakorlás alatt kamatoztassák. Ugyan ez hasznos lehet bizonyos esetekben, de szem előtt kell tartanunk, hogy ekkor figyelmünk nem olyan mértékű és minőségű. Egyik tevékenység automatikussá válik vagy „elfelejtődik”, és a másik rovására megy. Jómagam is kísérleteztem, hogy lehet-e rizskészítés közben szakdolgozatot írni, de bizton állíthatom: nem. És eddig akárhányszor belekezdtem valamibe főzés közben, mindig kifutott, vagy odaégett az étel, ahogy történt ez e fejezet írása közben is… De talán szerencsés is, hogy így esett, mert így csak a rizsem, nem pedig a dolgozatom lett pocsék…

---

A hangszeres játék pszichológiája

A gyakorlás és koncertjáték minőségének növelése elménk erejének hatékonyabb használatával

2007. április