A hangszeres játék pszichológiája - Utóhang

Van ez a mondás: "Jobb adni, mint kapni". Én még nem teljesen döntöttem el, hogy melyik jobb, de az egészen biztos, hogy elképesztően jó érzés volt Kovács Nóra leveleit olvasni, aki minden héten egyre inkább a saját hangjára talált, már ami a fagottozást illeti. Nóra azzal adott nekem, hogy kapott tőlem. A diplomakoncertje előtt egy hónappal keresett meg, hogy elkérje a teljes szakdolgozatomat, miután látta az első részt a blogban, és úgy érezte, hogy ez valami igazán neki való lesz, aztán volt köztünk még pár levélváltás a dolgozat témáiról. Most pénteken diplomázott, és csúcsformában volt!

"Szia Zsófi! Átrágtam magam a szakdogán. Nagyon sajnálom, hogy nem találkoztam vele pár évvel hamarabb, így talán kicsit simább lehetett volna a rögös út. (...) Néhány utálom az egészet hetet/hónapot megspórolhattam volna (...) (mondták is egy hete hogy nem tudják mit csinálok de folytassam mert csúcs formában vagyok). (...) A teendő lista, és a képes vagyok rá mantra tényleg nagyon hatásos dolog. Én, aki néha képes lennék meghalni a színpadon az izgalomtól, most, kb először nem izgultam. Na jó, ez azért költői túlzás, a Telemannál még kicsit remegett a térdem, meg talán az anzatz is, de az idő haladtával csak lelazultam és jól éreztem magam. Iszonyatosan jó volt ez a bő fél óra. (...) A tanszékvezető is mondta, hogy nem kellett sokat gondolkozni, hiszen ennyire magabiztosan, meggyőzően és összeszedetten még sosem fújtam, úgyhogy egyöntetűen ötösben egyeztek meg.

Köszönöm szépen a segítségedet!" Nagy gratuláció, Nóra, és köszönöm, hogy adhattam...