A hangszeres játék pszichológiája 6. rész

Kerüljünk még közelebb céljainkhoz!

 

A célok meghatározása

Tűzzünk ki legalább egy nagy célt! Ezzel összefüggésben lehetnek kisebb, rövid távú céljaink is, melyeket esetleg pár nap alatt elérhetünk. Ezek megerősítenek, bátorítanak minket a nagy célhoz vezető úton. Sokat segít, ha céljainkat leírjuk. Gondolatainkban él talán kuszán valamiféle homályos kép, hogy mit, és hogy szeretnénk. De ha le kell írnunk, jobban oda kell figyelnünk rá, és konkretizálni kell. Hal D. például a következőképpen határozza meg vágyait: „Tizenhat éves korom óta írok dalokat. De soha, egyetlen számomat se küldtem el lemezkiadónak. Körülbelül ötven olyan dalom lehet, amelyet jónak tartok. Fő célom, hogy megjelenjék egy számom. Kisebb célként tűzöm ki, hogy legalább egy bemutatkozó dalt lemezre rögzítsek, és el is küldjem egy kiadónak.”

Jordon H. így fogalmaz: „Meggyőződésem, hogy tudok énekelni. Fő célom, hogy életemnek legalább egy részében énekes legyek. Kisebb célom az, hogy szerepet kapjak a Hegedűs a háztetőn helyi amatőr bemutatóján.”

A vizualizálást is segítségül hívhatjuk céljaink meghatározásakor. Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el (akár alfában az elmetükre-technikával), ahogy elértük célunkat. Céltudatunkat jótékonyan táplálja, ha képzeletünkben világosan látjuk, hová tartunk. Éljük bele magunkat a helyzetbe. Úgy gondoljunk célunkra, mintha máris elértük volna, már előre örüljünk a sikernek, így egyrészt még inkább törekszünk majd rá, hogy el is érjük, másrészt ezzel is közelebb érezzük magunkhoz.

Az imént említett Jordon H. szeret rajzolni. Lerajzolta magát, amint a színpadon állva énekel. Még ha nincs is különösebb kézügyességünk, megpróbálhatunk egy képet lerajzolni arról, mit akarunk csinálni, vagy elérni. Ha látjuk merre tartunk, bátrabban nekivágunk az útnak. Mint amikor az országúton felszáll a köd. Most, hogy megjavultak a látási viszonyok, beletaposhatunk a gázba. A vizualizáció segít eloszlatni a fejünkben lévő ködöt.

 

Előnylista

Ha valamilyen tudást vagy képességet birtokolni szeretnénk, de valahogy sosem tudjuk rászánni magunkat, hogy neki is lássunk az elsajátításának, akkor érdemes a következőt tennünk: szép nyugodtan leülnük, és végiggondoljuk, milyen sok előnnyel fog járni, ha magunkénak érezhetjük azt. Legjobb, ha leírjuk az előnylistát, így később elővehetjük, ha esetleg megtorpanunk.

Akadnak, olyanok például, akik ki nem állhatnak etüdöket gyakorolni, mert unalmasnak és zeneileg hitványnak tartják őket. Ők gondolják át, milyen sok előnnyel fog járni, ha sok etüdöt megtanulnak! A következőképp változtathatnak hozzáállásukon: „Holnaptól jókedvvel állok neki az etüdök gyakorlásának. Igaz, az ilyen gyakorlatoknak legtöbbször nincsen jelentősebb zenei mondanivalója, de most olyannyira kreatív és kifejező leszek, hogy az etüdöt a gyakorlás végeztével meggyőzően tudom majd előadni. Annyira, hogy azt bárki számára élvezetes legyen hallgatni!” Ha az adott etüdről úgy vélekedünk, hogy a legkisebb mértékben sem mondható zeneinek, ebben az esetben is örülhetünk neki, hogy technikánkat általa magasabb szintre fejleszthetjük! Az, hogy zeneileg fokozottan találékonyak legyünk vagy a nehéz részeket jól eljátsszuk, új kihívások elé állít minket, és a skálázás, vagy a tartott hangok sem lesznek unalmasak, ha odafigyelve, mindig jobbra törekedünk, és nem csak megszokásból „hadarjuk el”.

Mindig az örömöt keressük!

Szeressünk bele! Ez akár lehet elhatározás kérdése is. Megdöbbentő, hogy szokásainkat, és a hozzájuk fűződő érzéseket milyen nagy mértékben tudjuk befolyásolni, gyakran mondott kifejezéseink, vagy a tevékenységhez kapcsolt gondolataink által.

Édesapám például pár éve még kimondottan utált mosogatni, csak úgy, mint én. Egy nap megelégelte a dolgot, gondolta ez így már nem járja, hogy minden egyes alkalommal úgy áll neki, mintha a fogát húznák. Elkezdte mondogatni, hogy “Én szeretek mosogatni!” Persze eleinte nem gondolta komolyan, jól ki is nevettem érte. Aztán később én is elkezdtem mások előtt azzal viccelődni, hogy milyen jó érzések kötnek a mosogatáshoz. Talán nem csak ennek a hatására, de tény, hogy addig-addig mondogattam az “Én szeretek mosogatni!” varázsmondatot, hogy ha nem is lett ez a tevékenység a házimunkák közt a kedvencem, de nem esik nehezemre elvégezni, és mindig különösen nagy örömmel tölt el, ha gyönyörködhetek a sok általam tisztára mosott edényben. Az öröm a hajtóerő. Leljük örömünket a mindig újabb akadályok legyőzésében, a kihívások megoldásában, és az útban is, amíg elérjük azt! Örömünket lelhetjük egy rossznak tartott etüd élvezetes előadásában, vagy akár a sorakozó tiszta edények látványábában is. Ez gyakran csak hozzáállásunktól függ, és csak rajtunk múlik, hogy változtatunk-e.

Egyéb segítő technikák

Viselkedési alku (amikor a gyerek és a felnőtt “én” alkut köt)

Akadnak olyan dolgok, amiket szeretünk, és olyanok, amiket nem. Szerethetünk például, filmet nézni, ám kevésbé szerethetjük mondjuk kivinni a szemetet, vagy skálákat gyakorolni. David Premack pszichológus előbbieket nagy, utóbbiakat kis valószínűségű cselekvésnek nevezi. Patkányokon megfigyelte, hogy az állat végrehajtja a kis valószínűségű cselekvést (emelőkar mozgatása), ha azt egy nagy valószínűségű cselekvés (pár perc rohangálás a mókuskerékben) követi.

Gyerekeknél is hatékony a módszer, ha a nagy valószínűségű cselekvés lehetőségét a kis valószínűségű cselekvés végrehajtásától tesszük függővé. Például ha a szülő ezt mondja gyermekének: “Ha megírtad a leckét, felhívhatod a barátnődet”.  Köztudott, hogy mindannyiunk személyiségében egyaránt jelen van gyerek (felelőtlen) és felnőtt (felelősségteljes). Kössünk alkut gyerek, és felnőt énünk között! Ez a gyakorlatban a következőt jelentheti: “Ha kigyakoroltam a Desz-dúr skála terceit, elmegyek a moziba, és megnézek egy jó filmet.” Figyeljünk rá, hogy a feladatot ne időben adjuk meg! Ne mondjuk például, hogy “egy órát gyakorolok”. Így folyton az óránkat nézzük majd, azt várjuk, mikor tellik már el az idő, és nem tudunk majd kellőképpen elmélyülni a munkánkban. Ha viselkedési alkut kötünk, a nagy valószínűségű cselekvést is jobban kiélvezhetjük, mert nem lesz lelkifurdalásunk (pl.: filmnézés közben), nem támad majd az az érzésünk, hogy most valójában más dolgunk lenne (pl.:gyakorolnunk kellene).

Azonnal jutalmazzuk meg magunkat, ha elvégeztünk egy kis valószínűségű cselekvést! Állatokon és embereken végzett kísérletek kimutatták, hogy az új tudás szilárdabban rögzül, ha gyors megerősítés követi.

Az időgép

Időgép

Az időgép segítségével „megláthatjuk”, hová vezet az út, amin járunk, s ehhez nem kell mást tennünk, mint ellazult állapotban (akár egy „valódi” időgépbe ülve) elképzelni életünket a jövőben. A kép, amit látunk majd, előfordulhat, hogy riasztó lesz, ez jelzi nekünk, hogy talán valamiben változtatnunk, változnunk kellene. Valójában két utazást kell tennünk az időben. Elsőt egy olyan jövőbe tegyük, ahol dolgainkat úgy rendeztük, ahogyan eddig, másodikat pedig az áhított, (vagy nem annyira áhított) változtatás lenyomataként. Nagy ereje van a módszernek, ha valamilyen rossz szokást szeretnénk magunk mögött hagyni (pl.: halogatás, dohányzás), és feltétlenül hasznos, ha valamilyen döntéshelyzet (pl.: vegyek-e új autót) vagy lehetőség (pl.: huzamosabb külföldön tartózkodás lehetősége) elé kerülünk.

Tehát ha például le akarunk szokni a halogatásról, két utazást kell tennünk.

1.     Halogattuk álmaink megvalósítását, például kishitűségből

2.     Mindent a megfelelő időben tettünk meg azért, hogy céljainkat el is érjük

Figyeljünk a bennünk kialakuló érzésekre!

---

A hangszeres játék pszichológiája

A gyakorlás és koncertjáték minőségének növelése elménk erejének hatékonyabb használatával

2007. április