A hangszeres játék pszichológiája 8. rész

A hangszeres játék során felmerülő egyéb gyakorlati szempontok

Ne hibázzunk!

Ügyeljünk rá, hogy főleg amikor még csak ismerkedünk a darabbal, amennyire csak lehet, hibátlanul játsszuk el azt, ami a kottában van. Igyekezzünk minden ritmust, hangot, akcentust és dinamikát betartani. Ha elsőre eltévesztünk valamit, az könnyen berögzül! Dr. Kovács Sándor szerint egy elhibázott részt 7-szer kell eljátszanunk ahhoz, hogy agyunkból „kitöröljük” a hiba nyomát. Ne engedjük, hogy rossz idegpályánk erősödjenek! Ha még nehezünkre esik, hogy tévesztés nélkül játsszunk el valamit, akkor inkább vegyünk vissza a tempóból!

Gyakoroljunk lassított felvételben!

Lassan gyakoroljunk! Talán unalmas és idegesítő sokszor, hogy ha nem megy valami, akkor rögtön arra utasítanak minket, hogy játsszuk lassan. Régebben nem szerettem lassan gyakorolni, mert úgy túl könnyűnek éreztem, és azt gondoltam, hogy attól, hogy valamit lassan el tudok játszani, nem biztos, hogy a végleges tempóban is menni fog, ezen felül unalmasnak is tartottam. Ám rosszul alkalmaztam a lassú játékot. Azóta rájöttem egy pár dologra…

x        Ha nem lassítjuk le eléggé a tempót, majdnem ugyanolyan nagy esélyünk marad arra, hogy hibázzunk, és a hibákat nehéz kijavítani. Tehát olyannyira vissza kell vennünk a tempóból, hogy hibátlanul el tudjuk játszani.

x        Ha azonban túl lassan gyakorolunk valamit, az nem igényel olyan nagy odafigyelést, így szintén nagy esély marad arra, hogy hibázunk benne, hiába vesszük egyre lejjebb és lejjebb a metronómot.

x        Nem lesz unalmas a lassú játék, ha nem kínosan lassú tempóra megyünk vissza. Elég csak annyira, hogy az adott rész még teljesen lekösse a figyelmünket, kényelmesen, mindenre odafigyelve, precízen el tudjuk játszani.

x        Ha mégis úgy érezzük szükségesnek, hogy valamit nagyon kis tempószámmal gyakoroljunk, próbáljuk ki a következő trükköt, én ezt alkalmazom, nekem bevált:

Ha egy videót nem normál tempóban, hanem lassított felvételben nézünk, attól még ugyanazokat a történéseket, színeket, képkockákat látjuk, csak az időben jobban széthúzva. Csupán az a különbség, hogy sokkal több időnk marad a részletekre. Amikor lassan gyakorolok, általában azt képzelem, hogy ez egy kiváló eljátszás lassított felvétele. Képzeljük, hogy a lassú, hibátlan, koncentrált eljátszás, tempóban van, csak mi „lassított felvételként” éljük meg. Így ugyanolyan jól tudjuk erősíteni a megfelelő idegpályáinkat, nem tévesztjük el a játszanivalót, és még unni sem fogjuk!

Tudjuk abbahagyni!

Van, hogy egy dolgot nehéz elkezdeni, de még nehezebb abbahagyni. Nagy nehezen belekezdünk egy munkába, aztán a végén, annak ellenére, hogy már elfáradtunk, vagy például nem érzünk már hozzá olyan nagy kedvet, képtelenek vagyunk abbahagyni, tovább csináljuk, mert úgy érezzük, hogy ki kell használnunk az időt, ha már egyszer rászántunk magunkat és „ilyen jól megy”. Ez saját „viselkedési szerződésünk” megszegését jelenti (erről a 3. rész végén volt szó). Ha így teszünk legközelebb már még kevesebb kedvünk lesz nekilátni, komoly belső ellenkezést fogunk érezni, és ha erőszakoskodunk magunkon, kevésbé lesz hatékony a munkánk.

Az alvásról

Miközben az ember alszik, agya nem tétlen, feldolgozza az aznap történt eseményeket. Bizonyára ezért van, hogy ha valamit megtanulunk, tudásunk annál biztosabb lesz, minél többet alszunk a tanulási szakasz  közben. Erre mondják hétköznapiasan szólva, hogy “ülepedik”. Tehát ha határidőre  meg kell tanulnunk egy darabot, vagy valamilyen anyagot, ugyanannyi időráfordítással sokkal biztosabb lesz tudásunk, ha több napra elosztjuk a tanulnivalót. Például ha egy etüd megtanulásához körülbelül 3 órára van szükségünk, érdemes nem egy nap alatt 3 órát tölteni vele, hanem inkább 3 nap alatt 1-1 órát.

Ha pedig este, közvetlenül lefekvés előtt még egyszer átnézzük a tanulnivalót, felkeléskor jobban fogunk rá emlékezni, mintha közben nem aludtunk volna. Egyébként is kipihenten az ember sokkal jobb teljesítményre képes.

Pontosan még nem ismeretes, hogy mi történik agyunkban alvás közben, de kutatók azt feltételezik, hogy ilyenkor a kialakult idegpályák javítása, karbantartása folyik.

Érdekes módon, madarakon végzett kutatások eredményeképp tudunk arról, hogy az alvásnak milyen fontos szerepe van a tanulásban. A kísérletet madárfiókákon végezték, akik épp annak a korai szakaszában voltak, hogy megtanulják a fajra jellemző hangadást.

Két csoportra osztották őket. Miután a fiókák felvételről hallgatták anyjuk énekét, egyformán ment nekik az utánzás. Ezután kaptak egy kis pihenőt. Az egyik csoport ezt az időt ébren töltötte, a másik pedig alvással. Mindeközben figyelték a madarak agytevékenységét is.

A pihenő befejeztével azok a fiókák, akik azt alvással töltötték, sokkal pontosabban tudták utánozni a csiripelést, mint azok a társaik, akik ébren. Agytevékenységük (szemben a másik csoport tagjaival) a gyakorlás befejeztével, alvás közben is ugyanolyan magas maradt, mint amikor anyjuk énekét figyelték és gyakorolták, mintha mindvégig gyakoroltak volna. Így könnyebben elmélyíthették tudásukat, szemben társaikkal, akik sokkal nehezebben tanulták meg az éneket.